A kislányom legújabb barátai

A gyerekek a legtisztább és legőszintébb lények a világon, és bár ezt eddig is számtalanszor tapasztaltam a környezetemben, most hogy a saját lányom is tökéletes leckét ad ebből, sokkal jobban megérint az a fajta tiszta és intuitív viselkedés és érzékelés ami őket jellemzi. Persze hatványozottan igaz ez abban az esetben, hogy ha valamit nagyon szeretnének megoldani vagy nagyon el akarnak érni. A lányom például mostanában előszeretettel néz meséket, de nem akárhogy, angolul, hiszen szeretnénk némi előnyhöz juttatni azzal, hogy nem csak a magyar nyelvet használja tökéletesen már egészen pici gyerekkorban, hanem bizony az angolt is. Ehhez pedig hihetetlen hatékony eszköznek bizonyul az ipad, hiszen könnyen tudjuk vinni bárhová, és valóban élvezi a meséket és a játékokat ezek a szuper kis eszközön, közben pedig észrevétlen tanul meg angolul.

Igen ám, de hogy ha ez a kis eszköz megsérül, mondjuk leesik és összetörik, akkor kifejezetten nagy problémaként nehezedik ez a gyerekre, esetünkben is így volt, és bár mindent megtett volna azért hogy újra használhassa a kis eszközét, iszonyatosan szenzitíven segített az ipad szerviz kiválasztásában, hiszen az első helyen ahova betértünk a maga négy évével halkan de annál magabiztosabban jelezte, hogy nem szeretne maradni, szeretne keresni egy másik helyet mert azt gondolja, hogy nem lesz ott jó az ipad meggyógyítása. Fogalmunk sem volt mit tegyünk a férjemmel, de aztán kisebb tanakodás után átmentünk az expertmobil csapatához, ahol a lányom már megnyugodott és elmondta, hogy biztos benne, hogy ott segíteni fognak tudni a kis barátján.

Persze így is lett, és a kíváncsiságtól vezérelve utánanéztem aztán a másik helynek, amiről mindent láttam a neten csak jókat nem. Számtalan esetben leírták, hogy rosszabb állapotban kapták vissza a készüléket mint ahogyan bevitték javításra. Ezek alapján pedig a lányom már négy évesen, mindenfajta tudás vagy noszogatás nélkül is tökéletesen döntött, és nem mellesleg új barátokra tett szert az expertmobil csapatának személyében. Azt gondolom, hogy nekünk is sokszor vissza kellene térnünk ezekhez a gyermeki gyökerekhez, könnyebb és kiegyensúlyozottabb lenne az életünk.