Siker szériánk új állomása

A vállalkozói lét az egész család számára hihetetlen élmény és utazás, na és persze feszültség és aggodalom egyszerre. Tudtuk ugyanis, hogy nem lesz könnyű egy mezőgazdasági cég beindítása, de azt nem gondoltuk volna azt hiszem egyikünk sem, hogy ennyire hullámzó és kiszámíthatatlan három év áll előttünk, amikor megalapítottuk a cégünket. Mégis azt kell mondjam, hogy életünk egyik legjobb döntése volt, hiszen olyan emberekkel dolgozhatunk együtt, akikkel minden nap örömmel találkozunk, egy hihetetlen jó csapat gyűlt össze a cégben, akik támogatják egymást és ha kell, akkor egy emberként küzdenek a célok eléréséért. Most már a hullámok is inkább felfelé visznek minket, és legújabb sikerünk egy pályázaton való sikeres részvétel, aminek segítségével tovább tudjuk bővíteni a gépparkunkat, ami nem csak azt fogja jelenteni számunkra a jövőben, hogy kevesebb energiával tudnak dolgozni a munkatársak az eredmények elérésén, hanem bizony hogy sokkal több termelést tudunk végig vinni, hiszen egy solis traktor beszerzésére tettünk kísérletet, ami nagyon úgy néz ki hogy hamarosan meg is érkezik a csapatunkba, hiszen az Odisys munkatársai nem csak a kiválasztásban, hanem a beszerzésben is profi segítséget nyújtottak számunkra.

Már alig várom, hogy lássam miként alakul a céges hatékonyság az új traktor segítségével, hiszen biztos vagyok benne, hogy ez a beszerzés a jövőben számos új projektet és azzal együtt eredményt is fog hozni számunkra. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy soha ne adja fel az álmait, vágjon bele és valósítsa meg őket, még akkor is, ha ez pár év kifejezetten erőteljes munkát és erőbefektetést igényel, hiszen mindent megér az az öröm, amikor ennek a munkának a gyümölcse beérni látszik. A mi családunk együtt vágott bele ebbe a nagy kalandba, és most együtt tudunk örülni a sikereknek is, ami így talán még kifejezetten jobb élmény mindannyiunk számára. Remélem ez a siker széria a jövőben csak folytatódni fog. Már alig várom az újabb sikereket és a fejlődésre való újabb lehetőséget.

Siker szériánk új állomása Read More »